Köszönetnyilvánítás

Novaj Községi Önkormányzat Polgármesterétől és

Novaji Remélők Egyesülete Elnökétől

 

Tisztelt Novajiak, Kedves Barátaink!

2018. február 10-én nagy sikerrel rendeztük meg a Remélést és Farsangvégi Hagyományok Napját. Évről-évre nő az érdeklődés a programunk iránt, a nap során folyamatosan mozgásban tudtuk tartani a vendégeinket, akik élményekkel gazdagodva térhettek haza. Nagy örömmel tapasztaltuk a látogatók aktivitását, azt a vágyukat, hogy részük lehessen a mulatságban, kivehessék részüket a felvonulásban. Az, hogy a menetben maskarában vonulók száma évről-évre több, jól jelzi, hogy a település lakossága magáénak érzi a hagyományt, saját elhatározásából kíván jelen lenni. Ahogyan egy kedves vendégünk fogalmazott, nem csak a kirakat kedvéért folyik a rendezvény, hanem ez Novaj sajátja, az itt lakók örömére és a közösség erősítésére. A résztvevők megtapasztalhatták, hogy a látogatók milyen elismerően nyilatkoztak a település szépségéről, a lakosság összefogásáról, az eredeti és szórakoztató hagyományról és annak példás ápolásáról. Remélem Önök is kaptak ilyen elismerő szavakat.

A közös tevékenykedés öröme és a faluért való tenni akarás hajt mindannyiunkat, szeretnénk azonban ezen levél formájában kifejezni köszönetünket minden segítő forintért, támogatásért és tevőleges munkáért Novaj Községi Önkormányzat és a Novaji Remélők Egyesülete nevében.

Amennyiben lehetősége, lehetőségük engedi, jövőre is kérjük, farsangoljunk együtt, űzzük el a telet olyan sikeresen, ahogyan ez az idén sikerült!

 

Novaj, 2018. február 21.

 

Köszönettel:

Dr. Darvainé Dr. Kádár Katalin                                                                                    Dobó Zsófia

polgármester s.k.                                                                                                             elnök s.k.