Köszöntő

Tisztelt Novajiak, Kedves Barátaink!

2019. március 2-án nagy sikerrel rendeztük meg ismét a Remélést. Évről-évre nő az érdeklődés a programunk iránt, nagyon sok új arcot fedezhettünk fel a menetet kísérő tömegben. Külön öröm számunkra, hogy a helybeliek rokonokat, barátokat csábítanak Novajra, büszkén megmutatva a Szellemi Kulturális Örökségként és a Heves Megyei Értéktár tagjaként nyilvántartott szokásunkat. A menetben beöltözve vonuló férfiak-fiúk és a népviseletbe öltözött lányok-asszonyok száma is növekedik, ami nagyon fontos jelzője annak, hogy kialakult az a vonzerő, amire építeni lehet a rendezvényt. A médiumok már maguk jelentkeznek, nem kell erőfeszítéseket tenni a figyelmük felkeltésére. A megjelenő tartalmat sem kell külön egyeztetnünk, hiszen a kialakított arculatunk már meghatározza azt a méltó és rangos hangot, amelyet a sajtó megüt a reméléssel kapcsolatban. Ez az a hozzáadott érték, amit az UNESCO nemzeti jegyzékére kerülés jelent. Kérem, hogy vigyázzunk az elért eredményekre, viseljük büszkén a kitüntető figyelmet, igyekezzünk a pozitív változásokat hangsúlyozni és megpróbálni bölcsen, szeretettel kezelni a fellépő hibákat!

Azt hiszem, méltán vagyunk büszkék arra a közösségi összefogásra, amelyet minden idegen észrevesz és nagyra értékel. Kívánom, hogy néha azzal a szemmel tudjuk nézni saját dolgainkat, amivel egy kívülálló szemléli!

Mint minden évben, most is minden novaji civil szervezet és nagyon sok magánember munkája, támogatása, együttműködése kellett ahhoz, hogy Novaj Község Önkormányzata és a Novaji Remélők Egyesülete megvalósítsa az elképzeléseit.

Köszönjük, hogy Ön is társunk volt a munkában és az összefogással sikeres rendezvényt hozhattunk létre!

 

Novaj, 2019. március 5.

 

Dr. Darvainé Dr. Kádár Katalin                                                                                                         Dobó Zsófia

polgármester s.k.                                                                                                               egyesületi elnök s.k.

Ez az oldal cookie-k használatával gondoskodik a személyre szabott, teljes körű élményről! Értem Részletek